Letölthető dokumentumok:
Beadandók, dokumentumok elkészítéséhez egységes intézeti megjelenés, amely tartalamazza az intézet hivatalos logóját:
Metallurgiai és Öntészeti Intézet – Média Kit
Az intézetünk által gondozott szakirányokat választó hallgatók nem csak tudományos téren nyújtanak egyedülálló teljesítményt, sokszor a hallgatói életnek is kiemelkedő alakjai.
Az alábbi legördülő menü segítségével tájékozódhatnak egy az intézetünk növendékei által a kohász hagyományok továbbadására és éltetésére alapított baráti társaságról.
Kohász Akadémisták Köre
A baráti társaságot 2006 decemberében alapították fiatal kohómérnök hallgatók – Bálint Gergely a. Lovestory, Borsi Péter a. Gömbi, Leskó Zsolt a. Vigyenek haza a szüleim, Rimaszéki Gergő a. Buliboy és Tóth Imre Barnabás a. Cicapecér, avagy macskavadász – azon célból, hogy a Kar nevében egykor büszkén álló, azonban a modern kor marketing elvárásainak nem megfelelő „KOHÓ, KOHÁSZ” szakkifejezéseket, valamint a mögötte álló szellemiséget megőrizzék a jövő diákjainak. A baráti társaság elnökei:
2006 – 2008 Leskó Zsolt a. Vigyenek haza a szüleim
2008 – 2010 Rusznyák János a. Nagy test, nagy élvezet
2010 – 2011 Bihari István a. Picúr avagy úgy is nagyobb vagyok nálad
2011 – 2014 Schön Márk a. Nem esett messze az alma a hűtőtől
Taglétszáma éves szinten átlag 20 fő.
Az alapító tagok elkötelezték magukat és a társaságot a Selmeci hagyományok ápolására, továbbadása, a diákságot érintő szakmai, egyetemi és hagyománytörténeti rendezvények támogatására, szervezésére és lebonyolítására. Az ipari kapcsolatok aktív fenntartására a társaság tiszteletbeli tagokat választ, akik közül az elsők és mindmáig a legaktívabbak, a Dunaújvárost is megjárt, a diákság körében rendkívüli népszerűségnek örvendő Dr. Grega Oszkár a. Impala, (illetve) az ózdi ipari térség kiemelkedő személyisége Kovács Imre a. Tejföl.
A társaság jelenlétét és székhelyét az E/3-as (kohász) kollégium homlokzatán elhelyezett, babérkoszorúval körül ölelt kohász címer mutatja, melyet a baráti társaság megalakulásának 1. évfordulója alkalmából készítettek a tagok, természetesen kovácsoltvasból.
A társaság jelenlegi tagjai
A baráti társaság tagjai a Kohász kar hagyományőrző diákságának magját is képezik egyben, hiszen segítik a balekok beilleszkedését (balek7, balekoktatás), részt vesznek egyetemi, kari (Öntészeti Innovációs Fórum, Kocsonyafesztivál, Fazola napok, Kutatók Éjszakája), ipari (Szigetközi Szakmai Napok, Fémkohász Szakmai nap) és OMBKE (Magyar Öntő napok) rendezvények szervezési és lebonyolítási munkáiban egyaránt.
Elérhetőségük: kohaszakademistak@gmail.com
Jó Szerencsét! Legyen Fényes Sikere a Kohásznak! Vivat Akadémisták!