Metallurgiai és Öntészeti Intézet
|
Magyar
|
Az intézethez tartozó tanszékek
WP_000390">
Üzemlátogatás – Apc, Jobbágyi
Tanszék: | Dátum: 2014 | 05 | 26 | Írta: Harangi Zoltán

2014. 05. 16-án tanulmányi kiránduláson vettek részt Intézetünk Mester képzésben résztvevő Kémiai fémtechnológus kohómérnök hallgatói, kísérőik Dr. Török Béla és Dr. Török Tamás tanúr urak voltak.

A kirándulás során meglátogattuk a Jobbágyiban lévő Regy Metal Kft.-t, ahol ötvözött és ötvözetlen szilárd alumínium hulladékok, illetve acélhulladékok és a környezetvédelmi törvényeknek megfelelően hűtőgépek előkészítését, osztályozását végzik az értékes fémtartalom hasznosítása céljából.

A következő telephelyen az ALU-BLOCK Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Salker Kft. került bemutatásra. Előbbi alumínium-hulladékokból gyárt 7 kg-os fémtömböket öntödék számára, utóbbi pedig alumíniumtartalmú salakokból, szilárd fémhulladékokból készít elő további feldolgozásra alkalmas terméket. Az üzemek tanulmányozása után a frissen épült – és jelenleg is feltöltés alatt lévő – modern, környezetvédelmi törvényeknek megfelelően épült veszélyes hulladék tárolót vettük szemügyre.

A kirándulás során elhangzottak alapján készült jegyzőkönyvet itt tekinthetik meg, míg a kirándulás során készült fotók itt láthatóak.

 

Üzemlátogatás – Apc, Jobbágyi
Miskolci Egyetem
Mûszaki Anyagtudományi Kar
Metallurgiai és Öntészeti Intézet
3515 Miskolc-Egyetemváros - B/1 III. emelet - Metallurgiai és Öntészeti Intézet, Miskolci Egyetem | Tel.: 46/565-122
E-mail: metont@uni-miskolc.hu
2017 © Metallurgiai és Öntészeti Intézet - Műszaki Anyagtudományi Kar - Miskolci Egyetem - Minden jog fenntartva, beleértve az itt megtalálható anyagok bármilyen típusú utóközlését.